Magyar Megmaradásért

Nem adjuk fel

 

Cs2020Nov26

2008. Május 12., Hétfő 20:36

Szlovákiában dohányoznak a legkevesebben

Írta:  piacesprofit.hu
Értékelés:
(1 szavazat)
A dohányzók között Magyarországon a legmagasabb azoknak az aránya, akik rendszeresen cigarettáznak: tízből kilenc magyar dohányos rendszeresen hódol káros szenvedélyének

A visegrádi országok közül Magyarországon dohányoznak a legtöbben (a lakosság 36 százaléka), míg Szlovákiában a legkevesebben (24 százalék) - derül ki az Image Factory és a TÁRKI legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából. A magyar dohányosok füstölnek a legintenzívebben is: tízből kilenc magyar dohányos rendszeresen hódol káros szenvedélyének, ezzel szemben a cseheknél csak a dohányzók valamivel több mint háromegyede gyújt rá rendszeresen.

A visegrádi országok közül Magyarországon dohányoznak a legtöbben, míg Szlovákiában a legkevesebben. Érdekes tendencia, hogy Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban ugyanannyian dohányoztak (a lakosság 54 százaléka), ám utóbbi két országban jóval többen szoktak le, mint Magyarországon. Szlovákiában a dohányosok aránya a leszokások előtt sem érte el a másik három ország szintjét (47 százalék).

A dohányzók között Magyarországon a legmagasabb azoknak az aránya, akik rendszeresen cigarettáznak: tízből kilenc magyar dohányos rendszeresen hódol káros szenvedélyének. Ezzel szemben a cseheknél csak a dohányzók valamivel több mint háromegyede gyújt rá rendszeresen. Az erős dohányosok is Magyarországon vannak a legtöbben. A rendszeresen dohányzók 29 százaléka több mint egy doboz cigarettát szív el naponta, azaz minden tizedik felnőtt magyar állampolgár erős dohányosnak számít. Csehországban a legmagasabb a naponta 10 szálnál kevesebbet fogyasztók aránya, a rendszeresen dohányzók 36 százaléka beéri ennyivel. Hazánkban ugyanez csak minden hetedik dohányosra igaz.

Betiltás jön

Az EU egyre több országában tiltják be a dohányzást éttermekben, bárokban és sörözőkben. A szigorítások többségével a lakosság mind a négy országban egyetért. A vizsgálat eredménye szerint a négy visegrádi ország közül Lengyelországban és Szlovákiában jóval többen vannak a dohányosok elleni szigorúbb intézkedés hívei, mint Magyarországon vagy Csehországban. A lakosság körében a legnagyobb támogatottsága a tömegközlekedésen való dohányzástilalomnak van, míg legkevésbé az utcákon, köztereken korlátoznák a dohányosokat. (A dohányzás évente 5,4 millió ember haláláért felelős...)

piacesprofit.hu

Megjelent: 7225 alkalommal

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Új írások

Jó honlapok

Látogatók

Hungary 67.2%Austria 1.3%
United States 5.7%Canada 1%
Romania 4.8%France 0.9%
Ukraine 3.4%Sweden 0.9%
Russian Federation 2.7%Switzerland 0.4%
Germany 2.4%Netherlands 0.2%
Slovakia 1.9%Kuwait 0.2%
United Kingdom 1.9%Australia 0.2%
Norway 1.5%Italy 0.1%
Serbia 1.3%Spain 0.1%

Today: 327
This Week: 3744
Last Week: 7754
This Month: 28080
Last Month: 21911
Total: 2529435

Belépés